Az ember, hogy ha sikerült felépítenie egy jól működő vállalatot és sikerült egy növekedést és folyamatos fejlődést biztosító pályára állítania, akkor bizony első gondolatra úgy érzi, hogy hátra dőlhet legalább egy kicsit, hiszen a gép forog, a vállalat működik, a kollégák csinálják a dolgukat, vannak azonban olyan láthatatlan tényezők, melyek sajnos pontosan akkor ütik fel a fejüket, amikor a vállalkozó vagy a tulajdonos egy picit lazítani kezdene.
Éppen ezért általában ezeknél az eseteknél, ha nem is egy visszaeső időszak, de egy mindenképpen stagnálásnak nevezhető, számokban is mérhető, kisebb eredményeket biztosító időszak alakul ki. Mi lehet azonban ennek az oka, és hogyan lehet elejét venni annak, hogy ebből a stagnáló időszakból egy sokkal nagyobb veszélyeket rejtegető zuhanó repülés alakuljon ki a vállalati működés, a hatékonyság és persze ezek eredményeképpen az eredmény tekintetében egyaránt.
A megoldás a szakemberek alkalmazása. A szervezettel ugyanis folyamatosan dolgozni kell, akárcsak egy ember, a szervezet is küzd a külső hatásokkal és a belső problémákkal egyaránt, és persze számtalan láthatatlan tényezővel is, mint például a szervezeti stressz.
Ez okozza legtöbbször a stagnálás problémáját, és bizony, hogy ha időben nem történik profi és szakemberek által vezetett beavatkozás, akkor az estek többségében egy erőteljes visszaesés tapasztalható a vállalat növekedését és eredményeit tekintve. A kogwheel munkatársai a stresszkezelés technikájával gyors és hatékony segítséget nyújtanak abban, hogy ez a láthatatlan szörnyeteg ne tudjon maradandó problémákat és nehézségeket okozni a szervezet működésében és eredményeiben. Biztos lehet benne mindenki, hogy ha együtt dolgozik ezzel a kis csapattal nem okoz többé problémát a stressz és ezen túl számtalan egyéb nehézségben is segítséget tudnak nyújtani a szervezet számára.